Keszthely-triathlon-hu

Közlemény a verseny megrendezésével kapcsolatban

2020. április 20. 15:03 - KR
Közlemény a verseny megrendezésével kapcsolatban

Sziasztok! Eljött az utolsó olyan időpont amikor döntést tudunk hozni azzal kapcsolatban, hogy megrendezzük az eredeti dátomon a Keszthely Triathlont!

 

A szervezési feladatainkat elvégeztük, a szervezzéssel és beszerzésekkel kapcsolatos munkákat, termékeket megrendeltük, elkészítettük. Most a rendezési feladatok, alvállakozók szerződéskötése, élemiszerek stb beszerése következne. 

A Magyar Triatlon Szövetség titkárságának  információi szerint az utolsó regisztrált  megbetegedés után 12 napnak kell eltelni, és azután még 30 nap múlva fogják (UPDATE: Amikor kormnyhatározatban megjelenik, hogy megszűnt a vészhelyzet, onnantól számított 30 nap) feloldani a rendezvények tilalmát, azaz 42 nap.  Ebből az okból lenne még két hetünk, de rendezési szempontból nem. A kormány szakértői május 3-ra várják a járvány tetőzésének pillanatát. Természetesen nem tudjuk, hogy a tetőzés mennyi idő lesz, 1 nap vagy 2-3 hét (a legtöbb országban ahol rendesen publikálnak mérési adatokat, ott azért hetekben mérhető) Egyenlőre úgy tűnik, hogy lassú lesz a lefolyása is, így csak a nagyon optimistán gondolkodhatnánk augusztusi verseny dátumban. 

 

Ebből az okból, bejelentjük, hogy a Keszthely Trithlont bizonytalan időre elhalasztjuk. 

 

Továbbra is szándékunk a verseny mielöbbi megrendezése. A rendezvény olyan állapotban van, hogy kb. 6 hét kell ahhoz, hogy megtudjuk tartani, ez elsősorban az újra engedélyeztetés, rendezők szervezése miatt szükséges. Amikor stabil csökkenést fognak mutatni a regisztrált megbetegedések, akkor tudunk érdemben új dátumban gondolkodni. 

Valószínűleg a MTSZ versenyrendezői, és szakmai bizottságának is döntéseket kell majd hoznia, hogy hány verseny kap rendezési lehetőséget, és milyen időpontban, ha pl csak augusztus 20-tól lehet versenyt rendezni, mert nyilván nem lehet, sem versenyzői, sem, rendezői, sem időmérő, sem speaker, sem különböző szolgáltatók okán egy hétvégén 3-4 verseny.  Továbbá nyilván szakmailag is érdemes felépíteni, hogy mivel kezdünk és mivel végzünk. 

 

További jó egyéni felkészülést kívánunk.

Mi meg szomorkodunk egyet. De azért majd találkozunk még Keszthelyen.

 

Keszthely Triathlon szervezőbizottság.

2020 Keszthely Triathlon nevezési rendelkezés

2020. május 25. 10:47 - I love Balaton

Május 29-ig döntened kell a nevezésedről.


Hétfő éjfélig 10.000 Ft 575 Factory kedvezmény a nevezőknek

Most megéri nevezni!


5.000 Ft vagy 10.000 Ft-os garantált 575 Factory kupon a november 10-ig nevezőknek

Kupon a Keszthely Triathlon nevezőinek


Ma 19:30-kor nyit a nevezés a Középtávra

2019. október 21. 09:38 - Khtri
Ma 19:30-kor nyit a nevezés a Középtávra

FB belépés nem működik


Nevezés tudnivalók 2020

2019. október 18. 12:17 - 575
Nevezés tudnivalók 2020

Fontos információk - klikkelj!


A regisztráció folyamata a 2020-as versenyre

2019. október 18. 11:49 - 575
A regisztráció folyamata a 2020-as versenyre

Kövesd útmutatásunkat és nem fogsz elakadni


Kona, női esélyesek

2019. október 10. 16:22 - Flander Marci
Kona, női esélyesek

Ironman VB


A címvédő visszatért! - Andreas Raelert

2018. május 25. 10:29 - Straub Ágoston
A címvédő visszatért! - Andreas Raelert

2017-ben már megnyerte Magyarország legnagyobb triathlon versenyét! Két hét múlva újra rajthoz áll nálunk! tovább

7 nyíltvízi úszáshoz kapcsolódó mítosz, és cáfolatuk

2018. április 12. 09:44 - Flander Marci
7 nyíltvízi úszáshoz kapcsolódó mítosz, és cáfolatuk

Hasznos, ha ezeket is tudod


Mi a legmegfelelőbb pedálfordulatszám a hosszabb távokhoz?

2018. március 26. 13:53 - Flander Marci
Mi a legmegfelelőbb pedálfordulatszám a hosszabb távokhoz?

Olvasd el! Ez a cikk is hasznos lesz neked.


Ne gondolkozz rajta! JÁTSSZ VELÜNK! Közel 350 ezer forint értékű nyeremény vár rád

Klikkelj a részletekért!