Keszthely-triathlon-hu

40 év álmai – avagy Ironman Világbajnokság 2018

2018. október 22. 10:16 - Flander Marci
40 év álmai – avagy Ironman Világbajnokság 2018

Kellett egy pár nap, hogy leülepedjenek a dolgok bennem, és az alfelem is rendbe jöjjön annyira, hogy egyáltalán le tudjak ülni fájdalmak nélkül. Szerencsére ez megtörtént, így a mai délelőttöt a többiekkel szörfözni tanulás helyett erre a kis beszámolóra szánom. Sok mindenről szeretnék benne írni, persze főleg a versenyről, de aki hosszútávú triatlonnal foglalkozik, az tudja, hogy a verseny gyakorlatilag a pont az I betűn. Előre is elnézést tehát azoktól, akik időszűkében csak a versenyről olvasnának. Ők ugorjanak a 4. bekezdéshez.

1978-ban Judy és John Collins ötlete alapján születik meg a triatlon klasszikus (a 3,8km úszásból-180km kerékpárból-42,1km futásból álló) távja, az ironman. Az elsőt még egy honolului taxisofőr nyeri, de azóta már más szelek fújnak, és a kezdeti 15 fő is jócskán megsokszorozódott (idén több, mint 2300-an álltak rajthoz). Jómagam, a 2000-es évek elején kapcsolódtam be a triatlonba, és az ironman versenyeket is ezután kezdtem el figyelemmel kísérni Ádi barátommal. Akkoriban a fecskében versenyző al Sultan és Norman Stadler voltak az ászok, és valahol titkon, a különböző videók nézegetése közben reménykedtünk benne, hogy egyszer majd mi is taposhatjuk az Alii Drive forró aszfaltját. Ez az álom 2014-ben valósággá vált, majd idén újból. A sok-sok edzésen kívül kellett hozzá egy nagy adag szerencse is, amivel ebben az évben viszonylag jól el voltam látva. 40 év álmai, harsogta a 40. évfordulós szlogen mindenhol és mindenkor feltúrbózva az amerikai hype-al, de kivételesen ezt most jól elkapták. Itt lenni, a Big Island-en, tényleg egy álom legtöbbünknek, egy álom, amiért nagyon sokat tettünk. Egy álom, ami a pályán küzdve túlnő önmagán, és annyira valóságossá válik, hogy sokszor fáj is.

Amikor 2017 októberében beneveztem Nizzába, az egész annak indult, hogy egy nagyon kemény pályán teljesítsek egy teljes távot. Akkor még nem is gondoltam rá mi lenne, ha sikerülne kvótát szereznem. Aztán, ahogy haladtunk előre az időben kezdett körvonalazódni, hogy kvalifikáció esetén bevállalom a második fellépést is a szigeten. Ez aztán nagy szerencsével össze is jött, így a felkészülés hawaii fókusszal folyt tovább. Végül egy vegyes eredményekkel tűzdelt szezon végén érkeztem a „szigetre”, ahol a csak végig kell menni mondat ismételgetésével próbáltam magam nyugtatgatni. Mutassatok azonban nekem egy triatlonost, aki egy kategória 2. hely után beéri a csak végig megyek versenyzéssel. Előzetesen azért éreztem, hogy megint dobogóra állni nem túl esélyes, de a korábbi időm megjavítása már nem az, és Hawaii-on egy 8-assal kezdődő időt menni azért óriási eredmény. Azt, hogy idén a legjobb korosztályos versenyző 8:24-et ment, no comment. Ennek fényében csináltam meg a pár ráhangoló edzést, és konstatáltam, hogy itt bizony szombaton kemény napunk lesz. Pénteken aztán megvolt a bedepózás, és az idegrendszerünk csúcsra járatása is. Hajnali kettőkor arra kelni, hogy zuhog az eső, a pár hónappal korábbi nagyatádi versenyt idézte lelki szemeim előtt. Órára most sem volt szükségem, ahogy ideérkezésünk óta egyszer sem, mert simán ment a hajnali 3-as kelés. Összeszedtük a depózáshoz még kellő motyót, és elindultunk a tett helyszínére. Szokásoshoz hasonlóan óriási sor kanyargott már a Hotel felé, aminek a parkolóján keresztül juthattunk be a depórészhez a rajtszámok felnyalása után. A gépezet olajozottan működött, így a hosszú sorok nagyon gyorsan haladtak. A depóban aztán mindenki ment a maga sorába, és elvégezte a végső simításokat a versenyre kész gépén. Utána megint összegyűlünk, mi magyarok, hogy próbáljuk különféle sztorikkal oldani a rajtig visszalévő időt, ami szerencsére nagyon rohan ilyenkor.

 

!!! Elérhető 575 Kona Termékek ITT !!!

 

4. bekezdés

A profi nők 6:40-es rajtja után elkezdik beengedni az AG férfiakat a vízbe. Hát vagyunk egy páran, kb 1600-an. Valamiért félek az úszástól. Élénken él még bennem a 4 évvel ezelőtti harc az első 500méteren, és úgy érzem, idén még csak nem is vagyok olyan formában, mint akkor. Ettől függetlenül beúszunk a mezőny elejére, és próbáljuk tartani a helyünket inkább kevesebb, mint több sikerrel. Amint egy kisebb hely keletkezik mellettem, és megörülnék neki, máris 3-an úsznak oda, és már egy könyökkel vagyok gazdagabb az oldalamban. Ez így zajlik egészen a rajtig. A keresztbe úszkáló szörfdeszkás emberkék már alig tudják kordában tartani a tömeget. Aztán egyszer csak függőlegesbe rántják a deszkát, és elkezdődik. Az első 50 méteren karok és lábak dzsungelében próbálok utat találni magamnak, de utána érdekes módon egy szabad vízfelület támad előttem. El sem akarom hinni, de egyből belesprintelek, és sikerül is itt mindenféle bunyó nélkül haladni előre. Ahogy jobbra-balra tekintek látom, hogy szépen formálódnak a sorok. Szerencsére a mezőny elejében vagyok, épp két sor között. Egyelőre jó ez nekem, de később elkezdek a jobboldali sor felé tempózni, mert lábvizen azért mégis könnyebb, és még sok van vissza az úszásból. Nemsokkal később kiderül, hogy nem ez volt a nap ötlete, mert amint megpróbálok beállni a sorba, az egyszerűen bedarál, és azt veszem csak észre, hogy az életemért küzdök pár száz méteren keresztül. Miután bekapok egy arccsontra precízen kivitelezett rúgást, úgy döntök, hogy jobb nekem magányosan, így nagy nehezen kiverekedem magam megint a szélre, és itt próbálom újrarendezni a soraimat. Végül jön egy szintén magánzó figura, akinek a lábvizén egészen a fordítóig elutazom. Szerencsére a part felé induló járaton akadnak még üres helyek, így gyorsan becsatlakozom egy szimpatikus lábvízre. Sajnos a világbajnokság jelentette nyomás akkora egyeseken, hogy bármi áron szeretnének előrébb kerülni a sorban. Egy otthon megszokott lábvizes úszás helyett itt folyamatosan próbálnak kitúrni maguk elől, függetlenül attól, hogy nem szakadok, vagy ilyesmi. Ha nem vagy elég határozott, azt veszed csak észre, hogy egy kar húz vissza valamelyik testrészednél fogva, és igen, örülhetsz, ha nem annál a bizonyosnál. Még így is ez a szakasz a legnyugisabb, és mire a mólóhoz érünk nagyjából mindenki rendezi a pulzusát. Aztán egy kis lépcsőzés, és irány a kerékpár felkutatása.

Szerencsére egyből megtalálom, és már tolom is kifelé a depóból. Azoknak, akik várták volna a kerékpáros adataimat stravan, rossz hírem van, mert úgy látszik valakinek a depóban megtetszett a garminom, és nemes egyszerűséggel levette a bringámról a bringa befejezése és a kidepózás közötti időben. Gáznak érzem, hogy pont egy csóró magyarral történik ez meg, de ez van. Vissza azonban a versenyhez. A 4 évvel korábbiból tanulva óvatosan kezdem a bringát, és próbálom azokat a wattokat tartani, amiken úgy gondolom az egész versenyt ki tudom bekkelni. Ennek köszönhetően a városi részen folyamatosan mennek el mellettem az emberek, mintha csak egy cunami elől menekülnének. Aztán a Queen K-re kikanyarodva kezd összeverődni egy nagyobb csoport. 20 főből előbb 30 majd 50 lesz, és egyszer csak azt látom, hogy egy nagy vonat hátsó traktusában pedálozom. Próbálom a 12 métert tartani, de ez nem igazán működőképes, mert amint megvan a távolság, egyből 2-3 ember beelőz, és megint maradhatok le. Igazuk van a kívülről a tutit megmondóknak, meg nem is. Tartottuk a 12 métert mindig? Nem! Volt más választásunk? Hmmm. Amennyiben valaki az előre eltervezett tartományban akart tekert, nem igazán. Amennyiben értékes erőket feláldozva próbált mindig vagy előzni, vagy zárkózni, talán. Furcsa, mert 240-250watt környékén menni a sorban egész „kényelmes”, viszont, ha zárkózni kell, vagy csak visszaelőzni, valakit, pikk pakk 380watton vagy, és az már 1 perc után is fáj. A lényeg, hogy próbáltam egyensúlyozni a lehető legszabályosabb módon való tekerés, és az energiamegőrzés keskeny mezsgyéjén. Ennek a mutatványnak köszönhetően, csak Hawii-nál, a fordítóban vettem észre, hogy valami más, mint 4 éve volt. Alig fújt a szél. Akkor lefelé úgy markoltam a kormányt, hogy majdnem vizet facsartam a karbonból, most meg lekönyökölve, mint akinek semmi gondja nincs hasítottam lefelé. A másik, ami jelezte, hogy alig lengedez a szél, hogy nem fájt a derekam. Ennek baromira örültem, annak viszont már nem annyira, hogy Hawii-nál a fordulóban eltűnt az a kis csopi, akikkel eddig együtt tekertem. Csak nyomokban véltem felfedezni közülük pár figurát, de tudtam, hogy sokáig nem maradok majd magányos. Igazam is lett. Hátulról folyamatosan érkeztek a combos pajtások, akikben nem túl sok örömömet lelhettem sajnos. Gyakorlatilag az utolsó 60km magányosan telt el a könyörületes időjárás ellenére. Ideig-óráig volt társaságom, de egyik sem olyan, mint Hawii felé. Sajnos gyengének éreztem magam, időnként annyira, hogy azon gondolkodtam leszállok kicsit, és bámulom a Mauna Kea felhőkbe burkolózó csúcsát. Aztán mindig egy kicsit jobb lett, és én mindig egy kicsit közelebb kerültem a bringa végéhez. 20kilivel a vége előtt ért utol Vatai Miki, aki óriásit bringázott, és miután megnyugtattam, hogy minden rendben velem, száguldott is tovább. Üldözte a herceget, aki pár perccel korábban előzött meg. A bringa végére aztán kisütött a híres Konai nap is, így a kedélyek és hangulat mellett a hőmérséklet is egyre forróbb lett. Hogy vártam e a futást, az elméletileg legerősebb számomat? Hát erre akkor sem, és most sem tudok egyértelmű választ adni, de mindenesetre megkönnyebbültem, amikor végre leszállhattam a bringáról. A 4 évvel ezelőtti időmhöz képest 8 perccel mentem jobbat, így egy ahhoz hasonló futással 9 órán belüli idő nézett ki.

 A futócucc felhúzása sem ment olyan egyszerűen, mint gondoltam. Az öltözősátor tele volt emberekkel, akik egymás hegyén hátán próbáltak keresztülvergődni, hogy a futópályára jussanak. Én sem kapkodtam el a dolgot, így biztos nem ez volt életem legjobb depózása. Végül minden a helyén volt, én meg nekilódultam egy igencsak melegnek ígérkező 42km-nek. A futás elején szintén a tempó helyes megválasztása volt a feladat, ami most viszonylag könnyen ment, mert nem kellett túlzottan visszafogni a lóerőket. Gyakorlatilag még így is csak 1 ember előzött meg 5km-ig. Kicsit variáltak a szervezők a pályán, így az Alii Drive-os szakasz lerövidült némileg, cserébe többet kellett a „senki földjén” futni a Queen K-n. A futáson aztán komolyan befűtöttek nekünk. Nagyatádról nem kell bemutatni nekem milyen melegben futni, viszont a nagyatádi/európai meleg nem a konai meleg. Otthon a nap melegíti fel a környezetet, itt viszont alapból meleg van, és a nap, ha süt, konkrétan éget. Gyakorlatilag a frissítő után 100-200 méterrel úgy érzed, mintha nem is történt volna semmi kicsit korábban. Én is beleestem abba a hibába, hogy próbáltam minden egyes frissítő pontot maximálisan kihasználni, és annyira hűteni magamat, amennyire csak tudom. Ennek a következménye lett, hogy kicsit „túl” is frissítettem magam. Több volt a nem hasznos folyadék bevitel, valamint a talpam is teljesen szétázott a cipőben. A fejemet mégsem sikerült annyira hűteni, mint szerettem volna, ez pedig a hírhedt Energy Lab-nél be is ütött. 21km-nél még 3 óra körüli időre álltam, 26km után viszont már a célbaérésért folyt a küzdelem.

Amikor Rónaszéki Balázs 30km-nél elfutott mellettem, és kérdezte minden rendben van e, nem tudtam azt mondani, hogy igen. Mert semmi sem volt rendben. Életem leghosszabb és leggyötrelmesebb 12km-e következett. A lábam teljesen rendben volt, nem görcsöltem, nem éreztem semmi fájdalmat, csak futni nem tudtam úgy, ahogy szerettem volna. Minden egyes frissítő pontnál hosszú belegyaloglások, utána meg 5-6perc közti tempóban döcögés. Igen, döcögés, mert az már nem volt futás. A legrosszabb azt nézni volt, ahogy az emberek, egyik a másik után futott el mellettem. Fiatalabb, idősebb válogatás nélkül. Igen, bántotta az egómat, mert én nem ehhez vagyok szokva, főleg nem futáson. Ez azonban Hawaii, az ironman világbajnokság, ami kegyetlenül szembesít a gyengeségeiddel, és páros lábbal száll bele az egódba. Itt nincs olyan, hogy én már egyszer futottam itt 3óra 4 percet, és ez bármikor megy. Az meg, hogy otthon milyen gyorsan futom az edzéseket a világ legjelentéktelenebb dolga. Egy szó mint száz, a futópálya szelleme megrágott, és kiköpött, de annyi önérzetet még hagyott nekem, hogy az utolsó 2km-en megengedte, hogy szépítsek a dolgon, így ott futva még sikerült pár embert visszaelőznöm. A bahreini herceget viszont már nem akartam a célegyenes utolsó 50 méterén bedarálni, bár ha tudom, hogy a fotósai a célbaérkezés után engem a kordonnak lökve törnek hozzá utat, akkor Isten, akarom mondani Allah a a tanúm, hogy bizony megteszem. Így viszont van rólam egy csodás háttérképe őfelségének, ami remélem bekeretezve palotája ékessége lesz majd.

 Mit éreztem a célban? Persze örültem, hogy újból sikerült ezen a legendás pályán célba érni, és az időm sem annyira katasztrofálisan rossz. Ettől eltekintve viszont leginkább olyan volt az egész, mint egy kipipált házifeladat, amivel az ember úgy van, hogy örül, mert már nincs vele dolga. Úgy gondolom, hogy amikor valaki egy ironman világbajnokság után, ahova X ezer ember közül csak a legjobbak jutnak ki ezt érzi, ott valami nincs teljesen rendben. Természetesen szerettem volna túlszárnyalni magamat, mint minden versenyen, ahol rajthoz állok. Ezúttal nem sikerült. „Sajnos” az utóbbi időben hozzászoktam ahhoz, hogy a versenyek úgy sikerülnek, ahogy nagyjából elterveztem őket, és hosszú idő után ez volt az első év, amikor ez a tendencia véget érni látszik. Sportemberként, és emberként is kezelnem kell ezt a helyzetet, de ez is időbe fog telni persze. Elnézve a nagyok Kona utáni videóit, ahol többek közülük a sírás határán nyilatkoztak, lehet több időbe is, mint elsőre gondoltam. Jövőre sok minden változik majd az eddig egyszerűnek gondolt életemben. Lillával családdá válunk, és egy családban, mégha sportos indíttatású is teljesen mások a prioritások. A triatlon állítólag egy önző sport, ahogy sok profitól is hallottam már az elmúlt hetekben. Ezt cáfolandó rengeteg családot láttam a szombati versenyen, szóval még ez a szint is működőképes lehet család mellett. Ami biztos, hogy a triatlon iránti rajongás marad, mégha kevesebb időt is tudok majd rászánni egy ideig. Ehhez mérten fogom a jövőbeli célokat is definiálni, úgy, hogy a kecske is jóllakjon, de a káposzta is megmaradjon.

Végül szeretnék szívből gratulálni az összes magyar versenyzőnek, szuper versenyzéssel jelezték a nagyvilágnak, hogy itt vagyunk, készen állunk. Köszönöm mindenkinek, aki támogatott és segített az egész kaland során, továbbá az összes bíztatást, szurkolást, jókívánságot, amit a verseny előtt, alatt, után kaptam. Jó tudni, hogy ennyien vannak, akik eredménytől függetlenül szorítanak nekem. Nélkületek nem tartanék itt, ahol most vagyok. A következő jelentkezésemig is maradok tisztelettel

Marci

 

 

!!! Neveztél már? Ha még nem, akkor ITT tudsz !!! Akár részletre is, 2 havonta !!!

Döntés az Országos Bajnokságokról

2018. november 15. 17:07 - 575
Döntés az Országos Bajnokságokról

2019 évi Országos Bajnokságok


575 Factory nevezés kupon beváltása november 4-10 között

5.000 Ft v. 10.000 Ft-os vásárlási utalvány felhasználása


5.000 Ft v. 10.000 Ft-os garantált 575 Factory kupon az első 3 napon nevezőknek

Akik az első 3 napon neveznek, garantált ajándékot kapnak


Nevezés tudnivalók

2018. október 15. 20:42 - 575
Nevezés tudnivalók

Fontos információk - klikkelj!


A regisztráció folyamata a 2019-es versenyre

2018. október 15. 20:09 - 575
A regisztráció folyamata a 2019-es versenyre

Kövesd útmutatásunkat és nem fogsz elakadni


Hawaii 2. rész, Pajor Gábor első napjai

2018. október 12. 20:16 - Pajor Gábor
Hawaii 2. rész, Pajor Gábor első napjai

Konáról jelentkezünk


Flander Marci jelenti Hawaiiról

2018. október 11. 20:33 - Flander Marci
Flander Marci jelenti Hawaiiról

beszámoló az első napokról


A címvédő visszatért! - Andreas Raelert

2018. május 25. 10:29 - Straub Ágoston
A címvédő visszatért! - Andreas Raelert

2017-ben már megnyerte Magyarország legnagyobb triathlon versenyét! Két hét múlva újra rajthoz áll nálunk! tovább

7 nyíltvízi úszáshoz kapcsolódó mítosz, és cáfolatuk

2018. április 12. 09:44 - Flander Marci
7 nyíltvízi úszáshoz kapcsolódó mítosz, és cáfolatuk

Hasznos, ha ezeket is tudod


Mi a legmegfelelőbb pedálfordulatszám a hosszabb távokhoz?

2018. március 26. 13:53 - Flander Marci
Mi a legmegfelelőbb pedálfordulatszám a hosszabb távokhoz?

Olvasd el! Ez a cikk is hasznos lesz neked.


Ne gondolkozz rajta! JÁTSSZ VELÜNK! Közel 350 ezer forint értékű nyeremény vár rád

Klikkelj a részletekért!