Keszthely-triathlon-hu

Nagyatád 2018 - Zsinórban ötödször a dobogón

2018. augusztus 6. 15:57 - Flander Marci
Nagyatád 2018 - Zsinórban ötödször a dobogón

 Sikeresen túlvagyunk a hazai triatlonélet „leghosszabb napján”, a 2018-as ExtremeMan Nagyatád versenyén, ami idén is a Hosszútávú Triatlon Bajnokságot jelentette. A tavalyi évhez képest igaz hiányzott pár combos padtárs, de ettől függetlenül a többiek jelenléte garantálta, hogy újra meg kell majd harcolni a dobogóért. Amikor nekivágtam a 2018-as szezonnak két fő célt tűztem ki magamnak:

  1. Nizzából kijutni Hawaii-ra és ott a lehető legjobbat menni.
  2. 4. alkalommal is megvédeni a nagyatádi címemet.

Az egyik félig sikerült, a másik nem, de nem lehet minden egyes év, életünk legjobb éve (a sportban). A sport mellett az élet ugyanis, szerencsére, még nagyon sok mindennel „fáraszt” minket. Olyan dolgokkal, amik következtében nagyszerű emberekkel ismerkedünk meg, elképesztő egyéni teljesítmények tanúi lehetünk, fejleszthetjük magunkat, stb stb … Mivel eldöntöttem magamban, hogy ez a beszámoló most nem fog túlzottan terjengeni, rá is kanyarodnék a verseny előtti időszakra, és magára a versenyre.

Nizza után azért leeresztettem kicsit, mint egy defektes autógumi, de szerencsére a dunaújvárosi féltáv rádöbbentett, hogy a szezon még közel sem ért véget, sőt!! Ezt Peti is így gondolta, mert az átvezető 1 hét utánra két elég kemény hetet iktatott be a felkészülésbe. Amikor az első végén megjegyeztem, hogy kicsit erős a dolog, nemes egyszerűséggel csak annyit mondott: hát ez márcsak ilyen. Persze magamban tudtam én ezt nagyon is jól, mert mindig ilyen volt, de reménykedtem egy kis könnyítésben. Aztán lement a 2 erős hét, és bár fáradt voltam, hasonlóan jól mentek az edzések, mint a tavalyi verseny előtt. Nem lesz itt gond, mondogattam magamban, és a verseny felé közeledve tényleg azt éreztem, hogy esélyem van a dobogó legfelső fokára. A munkahelyemen is sok sikerélmény ért a verseny hetében, így alig vettem észre, hogy este 8-kor még mindig szerződéseket írok, és nem otthon pihenek. Pénteken délután aztán megvolt a rajtszámfelvétel, és a szokásos körök, majd irány haza, és lepihenés, mert a verseny előtti utolsó éjszaka tényleg nagyon fontos tud lenni. Aztán hajnali kettőkor arra ébredni, hogy nem kis vihar van odakint nem épp versenykedv fokozását szolgálja. Versenyeztem már 2011-ben Regensburgban szinte végig esőben, és nem az volt életem legkedvesebb versenye. Innentől kb. már végig fenn is voltam, és bíztam abban, hogy ez a viharzóna elkerüli a gyékényesi valamint nagyatádi részt. Mire a tópartra értünk valóban mérséklődött a helyzet, és bár nem sütött hétágra a nap, de legalább az eső sem esett. Gyors bedepózás, versenygúnyába bújás, és igencsak iparkodni kellett, hogy a tömegen átvágva a tópartra juthassak. Ennek köszönhetően maradt a szárazföldi bemelegítés, valamint Petsuk Zoli társaságának keresése, mert ő hírhedten kiváló rajtolója minden távnak.

43052381244_fd780b0f84_o

Aztán szól a zene, majd nem, majd megint, és végül eldördül az ágyú. Próbálok gyors lenni, de Zolinál gyorsabbnak lenni lehetetlen. Sebaj, azért lábvízre még jó vagyok, de pár száz méter után érzem, hogy a bemelegítés azért kicsit hiányzik, és kezdek elnyúlni Zolitól. Szerencsére mellettem már érkezik a tanítvány, Füzesy Dávid, akiről tudom, hogy számíthatok rá, ha úszásról van szó. És igen, fel is érünk Zolira, majd pár száz méter után Dávid viszi tovább az akkor 4 fős sorunkat. A tempó tökéletes, hol élénkebb, hol lazább, hogy megpihenjünk egy kicsit, de összességében ideális. Aztán 50 perc elejével lépünk partra 3-an (Szilágyi Peti lemaradt pár métert a végén), és rohanunk át a depón. Zoli nagyon gyors, tuti ezt is gyakorolta a precizitásig, mert mire én a bringámhoz érek, ő már zokniban tolja az övét kifelé. Magamban remélem, hogy csak „előremenekül” rendezni a sorait, és „megvár” majd pár kilométer után. Baromi nagyot tévedek ebben, mert Csurgónál már 2 perc az előnye, és ez mégtovább nő Iharosberényig, ahol viszont defekt miatt mégiscsak elé kerülök. Nem így akar az ember előnyhöz jutni, de Nizzában már tapasztaltam, hogy a defekt nem jelenti feltétlen a verseny végét, így amikor Zoli jelzi, hogy már jön az új kerék, felveszem a tempót és megyek tovább. Felveszem a tempót, na de milyet is? Mint így utólag kiderült, lehet egy kicsit túl erőset, amit akkor még nem érzek. Nézem a wattokat és látom, hogy 25-30-al talán az optimális fölött megyek, emelkedőn még többel, de nem esik rosszul. Gondolom, majd Nagyatádra beérve megnézem mi a szitu, és visszább veszek kicsit. Tulajdonképpen ezt is csinálom, csak éppen nem tudatosan, hanem kényszerből, ugyanis egy olyan időszakom következik, ami a sötét középkorhoz hasonló. Erőtlen uralkodók nem tudják kordában tartani az alattvalóikat, és eluralkodik a káosz. Nem szép időszak. Ezt élem át a testem nyelvére lefordítva. Minden történik, csak épp az nem, amit szeretnék. Fokozatosan erőtlenedem el, és bár a derekam most pont rendben van (kis öröm az ürömben), rohamosan csökken az előnyöm a szárnyaló Zolihoz képest. És az elkerülhetetlen megtörténik, Zoli az első kiskör végén jön, és sajnos megy is. Megnyugtatásként még odaszól, hogy minden rendben, nem kell rá tovább várni, és már robog is tovább. Pár nappal a verseny előtt eszembe se jutott volna, hogy egy ilyen helyzetben nem tudok a nyomába eredni, és felvenni a tempóját. Akkor és ott viszont nem tudtam. Sajnos ez az erőtlenségem még egy körön keresztül kitartott, és bár utána némiképp jobb lett a helyzet, még így is nagyon messze voltam attól, amit előzetesen reális tudásnak gondoltam magamra nézve. Közben megjött Szilágyi Peti, de úgy láttam az ő combjaiban is nyomokat hagyott már az élet, így miután megvitattuk, hogy mennyire sza***ul vagyunk, próbáltuk a legjobbat kihozni a még hátra lévő 35km-ből. Mire a leszállásig jutottunk, már szépen kisütött a nap, így valószínűsíthető volt, hogy nem egy didergős futás vár majd ránk a verseny zárásaképp.

37979855_1876680272370795_2234269127277543424_n

A futópályára kiérve kaptam az infót, hogy Zoli előnye 8 és fél perc, ami azért ismét nem volt túl bíztató. Futás közben aztán elkezdtem matekozni, hogy ha Zoli a tavalyi idejéhez közelit fut, akkor nekem megint egy minimum 2.44 körüli időt kell repesztenem, amit akkor és ott nem éreztem épp 100%-osan kivitelezhetőnek. Azért csak futottam, ahogy „bírtam”, de valami furcsa érzés volt bennem, már az első méterektől kezdve. Nem éreztem azt, hogy ma itt nekem bármi áron, de nyernem kell. Ez pedig, így utólag visszagondolva elengedhetetlen ahhoz, hogy képessé tegye rá az embert. Habár azt éreztem jó tempóban futok, a számok nem hazudtak. Már az első körben kaptam majdnem egy percet Zolitól, amihez a harmadik kör végéig még további másfél perc jött. 26km-rel a vége előtt 11 perc hátránnyal álltam, és akkor már tudtam, aznap csak a második helyért megyek. Honnan tudtam ilyen biztosan, amikor az ironman-en minden megtörténhet, és az ellenkezője is? Onnan, hogy ismerem Zolit már évek óta. Ismerem a szívósságát, a taktikai érzékét, és a képességeit. 11 perc előnynél egy leszakadó faágnak kellett volna agyonütnie a parkban, hogy ezt a győzelmet kiengedje a kezéből. És utólag visszanézve, egyértelműen látszott, hogy aznap ő volt a legjobban felkészülve. Minden téren. Úgy is lehetne mondani, hogy minden kétséget kizáróan. Nekem azonban volt még hátra 5 köröm, és egy csomó üldöző, akik a második helyre ácsingóztak. Menni kellett tovább, ami egyáltalán nem volt könnyű. A kritikus pont a 4. kör volt, amikor úgy tűnt minden mögöttem haladó jobb tempóval közlekedik, mint én. Aztán szerencsére az 5. körben már láttam, hogy kezd az én javamra nőni az előny, és a mögöttem állók kezdenek szép lassan lemaradni. Azért ekkor, még 12-3 perc hátrányban is olyan bíztatásokat kaptam, hogy menjek, csináljam, mert a Zoli mindjárt meg fog rogyni. Óriásiak vagytok, bíztatásban csillagos 5ös. Aztán a hetedik kör végén már tudtam, hogy a 2. hely biztos, így be is mondtam Ádámnak, hogy akkor most levezetek egy 5km-rel. Rosszul hangzik ez így kimondva, egy ironman magyar bajnokságon, de higgyétek el, ilyen nehéz 5km levezetésem még életemben nem volt, pedig futottam már pár durva edzést. Minden gyötrelmet leszámítva azért csak sikerült elvergődni a célig, és mosolyogva befutni rajta.

38005618_1877112812327541_6410250298576601088_n

Mosolyogva, és ez egy nagyon fontos kitétel. 4 győzelem után, egy nem épp tökéletesen kivitelezett versenyen. Mégis miért? Mert a cél maga az út? Igen! Viszont nem csak ezért, sőt, leginkább sok minden más miatt. Teljesen más lett az életem az egy évvel korábbihoz képest, ami egyfelől nagyon sok fáradtsággal jár, de ezért cserébe annyi pozitívum ér, hogy bőven megéri. Eddig a sportnak volt egy előkelő helye benne, ami továbbra is megvan, de sokkal jobban a helyén kezelve. Sok százan értik szerintem miről beszélek most, ők, a hétköznapi hősök, akiknek szintén van sok álmuk, sok korlátjuk, mégis minden nap úgy kelnek fel, ha kell reggel 5-kor, hogy ma is tenni fogok az álmaimért. Ők, Ti, Mi mind jól tudjuk, hogy a végén csak ez számít, és akkor mosolygunk a célban akkor is, ha nincs a nyakunkon bőr, feltörte a cipő a lábunkat, vagy épp nem mentünk egyéni csúcsot, vagy tervezett időt.

38072263_1877288478976641_230849600192249856_n

A fentiek mellett nagyon-nagyon büszke is vagyok, na nem magamra, hanem a Full Triathlon Team tagjaira. Hogy kik ők? Ők egyfajta triatlonos Bosszúállók, akik, ha nem is nyerik meg a versenyeket, nem is mennek egyéni csúcsot, de a felkészülésben, a versenyeken, és az élet minden területen odateszik magukat, és kihozzák magukból a maximumot. Örülök, hogy ennek a nagyszerű csapatnak a tagja lehetek, és ha csak kicsit is, segíthetek nekik a triatlonos céljaikhoz vezető úton.

Köszönöm továbbá mindenkinek, aki bármilyen tekintetben támogatott az eddigiekben. Nélkületek biztos sokkal, de sokkal nehezebb lett volna, ha egyáltalán lehetséges. Azonban még közel sincs vége a szezonnak, sőt az egyik legnagyobb durranás (a Púderman) még vissza is van, így dolgozom tovább, mert tudom, hogy a befektetett munka idővel megérik, és kellő időzítéssel remélhetőleg a legjobbkor áll majd rendelkezésemre.

Gratulálok mégegyszer mindenkinek, aki járja ezt a rögös utat, attól függetlenül, hogy az év loeghosszabb napján épp hogy alakult a napja. Tatán ismét fellépés, addig is maradok tisztelettel

Triatlonos versenymezek az 575 Shopban!

Img_6369

Hawaii 2. rész, Pajor Gábor első napjai

2018. október 12. 20:16 - Pajor Gábor
Hawaii 2. rész, Pajor Gábor első napjai

Konáról jelentkezünk


Flander Marci jelenti Hawaiiról

2018. október 11. 20:33 - Flander Marci
Flander Marci jelenti Hawaiiról

beszámoló az első napokról


Training for Keszthely

2018. október 9. 10:37 - 575
Training for Keszthely

Training for Keszhely


Részletfizetési lehetőség a középtávra

2018. október 8. 16:40 - 575
Részletfizetési lehetőség a középtávra

Részletfizetési lehetőség


575 - Triathlon Keszthely Insta játék

2018. szeptember 27. 14:54 - I love Balaton
575 - Triathlon Keszthely Insta játék

Játssz velünk az instagramon


A fókuszban Hawaii

2018. szeptember 25. 13:02 - Flander Marci
A fókuszban Hawaii

Már 3 hét sincsen vissza az év fő versenyéig, az ironman világbajnokságig.


IM 70.3 Világbajnokság Dél-Afrika – kire érdemes figyelni

2018. augusztus 31. 15:02 - Flander Marci
IM 70.3 Világbajnokság Dél-Afrika – kire érdemes figyelni

Három magyar indulónak is szurkolhatunk


A címvédő visszatért! - Andreas Raelert

2018. május 25. 10:29 - Straub Ágoston
A címvédő visszatért! - Andreas Raelert

2017-ben már megnyerte Magyarország legnagyobb triathlon versenyét! Két hét múlva újra rajthoz áll nálunk! tovább

7 nyíltvízi úszáshoz kapcsolódó mítosz, és cáfolatuk

2018. április 12. 09:44 - Flander Marci
7 nyíltvízi úszáshoz kapcsolódó mítosz, és cáfolatuk

Hasznos, ha ezeket is tudod


Mi a legmegfelelőbb pedálfordulatszám a hosszabb távokhoz?

2018. március 26. 13:53 - Flander Marci
Mi a legmegfelelőbb pedálfordulatszám a hosszabb távokhoz?

Olvasd el! Ez a cikk is hasznos lesz neked.


Ne gondolkozz rajta! JÁTSSZ VELÜNK! Közel 350 ezer forint értékű nyeremény vár rád

Klikkelj a részletekért!