Keszthely-triathlon-hu

IRONMAN NICE

2018. június 30. 07:27 - Flander Marci
IRONMAN NICE

– avagy az MF (mázlifaktor) szerepe a hosszútávú triatlonban

35236432_10216996123804658_1471733662813782016_n

Miért éppen Nizza? Hát, mert Alaszkában túl hideg van nekem ironman-t csinálni. A viccet félretéve azonban több ok is a francia riviéra mellett szólt. Még 2014-ben beszéltük meg Vatai Mikivel, hogy egyszer még visszajövünk együtt Hawaii-ra versenyezni egy jót. Miután ő az olasz ironman versenyről ismételten kijutott, és miután én végig néztem a 2017-es VB közvetítést, úgy döntöttem, itt az idő, hogy az a valamikor 2018-ban legyen. Utána esett le, hogy idén lesz a 40éves évforduló is, szóval nagy durranásra lehet számítani a versennyel kapcsolatban. Adott volt tehát az elképzelés, már csak helyszínt kellett hozzá választani. Mindenképpen európai desztinációban gondolkodtam, de az újdonság varázsa is hajtott (így esett ki Frankfurt), valamint a nagyatádi verseny is befolyásoló tényező volt. Így maradt versenyben Klagenfurt és Nizza. Aztán Klagenfurt betelt, és maradt Nizza, de ezt cseppent sem bántam. Korábban már hallottam, és videókat is láttam a csodálatos, de mégis embert próbáló bringapályáról, valamint a meleg és izzasztó futásról. Pont nekem való verseny. Gyorsan be is neveztem. Aztán úgy hozta az élet, hogy a munkám Pécsre szólított, ami valami megerősítés volt, hogy jól választottam versenyt, és a felkészülésemhez szükséges feltételek is tökéletesek lesznek. Összességében egy nagyon támogató környezetbe kerültem, ami az alapját jelenti minden ilyen jellegű felkészülésnek. Nem is kíméltem magam az alapozás alatt, és elég bíztatóan alakult a formám is. A tavaszi és nyári felhozó versenyek is egy fejlődő tendenciát rajzoltak ki, így június 21-én bizakodva, és jó formában szálltam fel a Nizzába induló repülőre. 

Utazás, megérkezés, és szállás megtalálása rendben, aztán jött az első felismerés, hogy a nizzai óváros, amellett, hogy ideális a versenyközpont megközelítéséhez, minden más tekintetben a legrosszabb választás. A minden más tekintet esetemben a versenyre való töltődést és pihenést akarta jelenteni, ami nem igazán volt optimális a választott szállást megismerve. Gyakorlatilag a buliközpontban laktunk, ahol például csütörtök éjszaka, a francia zenei nap keretében konkrétan az ablakunk alatt zenélt a helyi Tiesto. Gondoltuk majd csak jobb lesz, de sokkal nem lett jobb. Szerencsére a rajtcsomag átvétel, az átmozgatások, és egyéb ilyenkor szokásos rutindolgok rendben mentek. Kerékpár összeállt, és kezdett kialakulni a fejemben a verseny forgatókönyve is. Úszás az élbollyal, majd a bringa eleje is a körülöttem lévő társasággal, aztán a hegy megmászása okosan, utána pedig megint a körülöttem lévőkkel tartani, és a végén a lejtmenetekben nem elesni, és a lehető legjobban kijönni az utolsó 30km-ből. Futáson meg 3 órán belüli maraton, aminek mennie kell. Viszonylag egyszerű terv, de pont ezért nagyszerű (hehehe). IM sorozatos verseny lévén, minden sokkal grandiózusabb, így időben is sokkal többel kell számolni, amikor depózásra, ide-oda szaladgálásokra készül az ember. Számomra mindig hatalmas élmény, amikor a hozzám hasonló érdeklődésű emberek között lehetek, kortól, nemtől függetlenül. Persze azért a jóból is megárt a sok(k), így a szombati bedepózás után jól esett egy kis nyugalom a szálláson. Nyugalom? A szálláson? Na jó, ezt a részt ugorjuk át. Fogalmazzunk úgy, hogy a pihenési lehetőségeimet maximálisan kihasználva keltem vasárnap reggeli 4-kor. Előző este már minden összepakolva, mert tudom, hogy a kapkodás az ellenségünk ilyenkor, így csak egy gyors leballagás várt ránk a depóhoz, az utolsó simítások elvégzésére. A depó méreteiről 2500 ember tekintetében azért lehetnek elképzeléseitek, de szegény francia rendezők térben sajnos eléggé behatároltak voltak. Gyakorlatilag nem volt meg az egészséges távolság a bringák közt, kormány kormányt ért, és így tovább. Azért valahogy sikerült felpréselnem a bringáscipőmet a kerékpárra, és reménykedtem, hogy a körülöttem lévő 4-5 emberből én úszom majd a leggyorsabban, hogy ne egy lerúgott cipő várjon majd felszálláskor. Ilyenkor olyan gyorsan telik az idő, hogy úgy érezzük 1 óra 20perc alatt megy el. Szerencsére épp időben voltam, így Bencével szépen nyugodtan tudtuk magunkra ölteni a neoprénünket. Amint ez megvolt, már állhattunk is be a rajthoz kígyózó tömegbe, aminek az eleje a reggeli szürkületbe veszett. Az ironman versenyeken bevezetésre kerülő rolling startnak (nem egyszerre, hanem folyamatosan történő rajtolás) előnye és hátránya egyaránt van. Előnye, hogy nem nyírják ki egymást az indulók az elején, hátránya, hogy ha nem sikerül a szintünknek megfelelő helyről indulni, akkor hipp-hopp 1-2-3 perc hátrányban vagyunk a versenytársakkal szemben. Nettó időmérés ide vagy oda, azért ezen múlhatnak dolgok. Kezdjünk neki azonban a versenynek, mert az azért sok izgalmat tartogatott.

36086994_2137021356312895_8150922736017866752_n

Próbáltam az úszás rajtnál a legelejére helyezkedni, de sajnos ott már annyian voltak, mint nyugdíjasok a Lidl-ben akciónyitáskor, így a mezőny relatív elejéről, mégis a sokadik sorból néztem könnyes szemmel, amint az én úszócsoportom a Földközi-tengerbe veti magát. Aztán viszonylag gyorsan én is a türkizkék vízben találtam magam, és nekiindultam a nyitószám 3800 méterének. Semmi harc, semmi csapkodás, csak némi kerülgetés az üres résekben, így telt az első bő 1km, amikor is kezdett a tömeg jelentősen oszlani. Sajnos az én úszósapkám is ekkor döntött úgy, hogy elkezdi önálló medúzalétét, és a fejemet elhagyva, az úszószemüvegemmel karöltve érzékeny búcsút vesz tőlem. A sapkát is sajnáltam, de a szemüveget meg egyszerűen nem engedhettem elmerülni, így visszanyúlva érte még épp sikerült elkapnom, mielőtt a nagy kékség felé indult volna. Kívülről nézve elég vicces jelenet következett ezután, ahogy próbáltam magam gyorslábazva előrehajtani, miközben próbáltam a szemüveget is újra a helyére tenni. Ezzel azért elszórakoztam vagy jó 1 percet, de utána sikerült újra felvenni a korábbi tempót. Folyamatosan úsztam el az emberek mellett, és az úszás végére sikerült is viszonylag előre verekednem magam a rangsorban. Figyeltem arra, hogy maradjon bőven erő a kerékpár elejére, így közel sem úsztam ki magamat annyira, mint 2 héttel korábban Keszthelyen. Ezután egy jó hosszú depózás következett (mármint a depó nagyságából fakadóan), majd irány a kerékpárpálya, ami a nap egyik legnagyobb kihívásának ígérkezett.

Az 2018-as 575 Keszthely Triathlon hivatalos hátizsákja megrendelhető a webshopból!

15288988838486_ori 

 

Felpattantam a kerékpárra, és amint rendeztem a soraimat, elkezdtem az előre eltervezett forgatókönyvet követni. Az első pár km a városban a parti úton haladt, majd erről kellett felkanyarodni a hegyekbe vezető útra. Az első kilométereken egyből meg is találtam a társakat, és ami még jobb érzés volt, hogy a korábbi versenyekkel ellentétben nagyon jó érzések voltak a lábaimban. Éreztem az erőt, és simán feltudtam venni a társaság ritmusát. Még a 43-44km/h-ás tempó sem esett rosszul, azonban ez az öröm nem tartott sokáig. Volt pár km után egy rész, ahol leszűkítették a sávot, majd átvezettek egy felfestett járdaszigeten minket. Akkor mintha hallottam is volna valami furcsát, de nem törődtem vele, és mentem tovább a korábbi tempóval. Aztán egyszer csak furcsán bizonytalanná vált a kerékpár, és tudtam már korábbról, hogy ez sok jót nem jelent. Pár 100 méter után aztán egyértelművé vált, hogy a versenyzők egyik legnagyobb félelme vált valóra, defektes lett az első kerekem. A következő kanyarban szépen félre is húzódtam, és ha nem is villám gyorsan, de nekiálltam kicserélni a belsőt. Általában versenyre nem viszek magammal defektjavító készletet (mert ugye úgysem lesz baj), most viszont volt nálam kettő is mindenből (ennek majd kicsit később lesz jelentősége). A lényeg, hogy jó sokat – talán a kelleténél többet is – elszórakoztam ezzel a művelettel. Nem lett kisebb a frusztráció, hogy közben úgy éreztem több százan haladtak el mellettem. Aztán sikerült a csere, és nagy erőkkel tovább indultam. Már épp megtaláltam volna a ritmust újból, amikor 17km-nél újra jött a bizonytalan érzés a bringán. Gyakorlatilag magamban sírva is fakadtam, mert nem hittem el, hogy ez velem történik megint. Újabb első kerék defekt. Nem kell mondanom, hogy az önuralmam nem volt éppen a könnyen kezelhető kategóriában, így mielőtt elkezdtem volna az újabb defektcserét, el kellett magamban mormoljak pár Gúúúúz Frabat (Ki nevel a végén). Aztán nekiálltam, kicseréltem, de teljesen nem tudtam felfújni, mert az előző akcióban majdnem mindkét patronomat felhasználtam. Így félig lapos kerékkel indultam tovább, és reménykedtem, hogy az emlékeimben halványan derengő első frissítési pont valóban 17km környékén van. Szerencsére ott volt, így 700m után egy pumpával fel tudtam fújni normálisan a kerekemet. Aztán újra nekiindultam a bringának, immáron harmadszor, de azt már nem mondhatnám, hogy ugyanakkora elánnal, mint az első alkalommal. Tudtam, hogy a hátrányom a korcsoportom eléjével szemben kb. 20 perc, de menni kellett, mert bíztam a futásomban, és hogy ott faraghatok. Aztán kis idő elteltével jött egy 50-es figura, Laurent névvel, és eléggé tolta a témát. Gyanús volt kicsit, hogy kb. az összes francia versenyző, aki mellett elmentünk (mivel kb. 10km-en keresztül tudtam tartani vele a lépést) őrjöngve szurkolt neki. Nos, mint utólag kiderült ez a Laurent, a Jalabert volt. Ő azért a franciák között enyhén szólva híres (profi kerékpáros volt nagyon sokáig). Aztán ő kicsit jobban vágta a pályát, és a kanyargós részeken lerakott, de akkor is óriási így visszagondolni, hogy 10km-ig vele tarthattam, sőt az emelkedőkön abszolút partiba voltam vele. Aztán folytattam a küzdelmet, és nekivágtam a 20km-es emelkedőnek. Csoportosan mentem el az emberek mellett, de ez csak apró kis örömet okozott, mert tudtam, hogy akikkel nekem meccselnem kéne, már jóval előrébb járnak. Aztán a hegy tetején akadt egy figura, akivel gondoltam kicsit megosztom a magányomat, de ez is csak ideig óráig tartott. Ha nem versenyen lettem volna, tuti a földön húztam volna az államat, mert olyan gyönyörű helyeken vezetett a pálya, így viszont minden porcikámmal az előrehaladást szolgáló tevékenységet végeztem. A bringán aztán mégegy komolyabb emelkedő volt, de ott már éreztem, hogy vissza kell egy kicsit venni, ha még tényleg szeretnék egy normálisat futni. Aztán elérkeztünk arra a pontra, ahonnan gyakorlatilag szinte csak lefelé vagy síkon kellett menni. A full ismeretlen pályán nem én voltam persze a lejtők királya, de azért próbáltam tartani a tempót a vakmerőbb társakkal. Közben azon is imádkoztam, hogy ne itt kapjam a 3. defektemet, 30km-el a vége előtt és 50km/h sebesség felett. Szerencsére megúsztam, sőt annyira felbátorodtam a végén, hogy egy beelőző csoportra meg is próbáltam rácsatlakozni. És sikerült. Volt pár kellemetlen kilométerem, mert még a bátrabb kanyarvételezés ellenére is sokszor kellett magam visszaküzdenem a csoportra, de összességében talán ez volt a versenyem legjobban eső része. Aztán 20km-el a vége előtt volt egy durva lejtős utca, a végén egy derékszögű kanyarral, amit sikerült szerencsére bevennünk, de egyből láttuk, hogy ezzel nem volt mindenki így. A rohammentő mellett egy hordágyon már feküdt valaki, és nem nézett ki valami jól. Sajnos másnap tudtuk meg az eredményhirdetésen, hogy a pálya ismét áldozatot szedett. Akkor gondoltam csak bele igazán, hogy mi az edzéseinken, és a versenyeken is elég komolyan az életünkkel játszunk, és mennyire nem éri meg pár másodperc előnyért kockázatokat vállalni. A kerékpár utolsó 15km-e gyakorlatilag eseménytelenül telt, mindenki már a futásra őrizgette a lábait, így az indokoltnál is kicsit lassabban haladtunk. Már a verseny után számoltam ki, hogy a két defektem 18 percembe került, plusz még ki tudja mennyibe, amit azzal vesztettem, hogy nem tudtam az előre eltervezett versenyemet futni.35542629_10216945787506282_7164488822527361024_n

A második depózás közben azonban még mindig bíztam a futásomban, és hogy ott talán felérhetek a biztosan kvótát érő korcsoportos 4. helyre. Elkezdtem, és az első fordítóig még jól is éreztem magam. Frissítés elég jó volt, szurkolásra sem lehetett panasz, és szerencsére a korábban várt nagy meleg sem érződött. Aztán visszafelé az első körben már nem éreztem magam annyira bomba formában. Még mindig előzésben voltam, de a lábaim már sokkal nehezebbek voltak, mint kifelé. Nagyon hosszúnak tűnt a második 5km, és a gondolat, hogy ebből még hatot kell futni nem a lehetőség érzésével, inkább a, hogy fogom ezt kibírni obszcénabb változatával töltött el. Aztán a harmadik 5km megint jobban esett, és az órámra nézve olyan 4 perces körüli tempóra álltam 15km környékén. Innentől viszont valami nagyon kellemetlen érzés jött rám. Talán a kelleténél kevesebb alvás keveredett a 8 órányi versenyzés fáradtságával, és a miért éppen én vagyok ilyen szerencsétlen érzéssel, de folyamatosan az állj meg sétálni gondolat furakodott a fejembe. Szerencsére ezt le tudtam korlátozni a frissítő pontokon való pár lépés sétára, de tény, hogy a verseny során az ekkor következő 1 órában voltam a legmélyebben. 21km-nél érkezett az infó, hogy a 4. hely 12 percre van, de sajnos ennek hallatán nem az jutott eszembe, hogy akkor mennyit kéne hoznom kilométerenként, hanem az, hogy aztaku***a mindenit, ez esélytelen. A 21-től 35km-ig tartó rész egy merő agónia volt, 35km-nél bele is kellett sétáljak vagy 100métert a futásba, ami már nagyon régen nem fordult velem elő. Aztán nem is értem hogyan, de az utolsó vissza szakaszra úgy fordultam rá, hogy mindegy mi lesz, megcsináltam ezt a kemény versenyt, és ha hawaii nem is jön össze, az biztos valami okkal történt. És láss csodát tudtam futni, na nem 4 percen belül, de a maraton utolsó 5km-éhez mérten egész elfogadhatóan. Mire a célegyenesbe értem szinte alig éreztem fáradtságot, és nagyon jó érzéssel tudtam átfutni a célkapun. Paul Kay, az ironman európai hangja meg is jegyezte milyen jót sikerült futnom. Magamban csak arra tudtam gondolni, hogy láttál volna tavaly Nagyatádon …

Az időm 9ó42 perc lett végül, de sajnos ez csak a korcsoportos 8. helyre volt elég. 2017-ben ezzel vastagon 3. lettem volna a korcsoportban, de ugye most 2018 van. Azért persze nem az a vasárnap éjszaka volt életem legjobb éjszakája, mert kicsit meglopva éreztem magam. Az ember próbálja magát meggyőzni, hogy a technikai sportoknál egy ilyen dolog simán benne van a pakliban, de amikor meg arra a sok lemondásra, és fáradtságos edzésre gondol, amit az elmúlt 8 hónapban végzett el, az indulatok legyőzik az ész érveket. Először nem is akartam elmenni a kvótaosztásra, mondván, hogy aki egy ilyen kemény versenyen kvótát érő helyet harcol ki, az biztos él is a lehetőséggel, és ha nem is mindenki tesz így, egy 8. hellyel kb. 1% reményem lehet. Aztán sokak unszolására másnap kettőre mégis elballagtunk a helyszínre (márcsak azért is, hogy lássam kik voltak nálam jobbak). Nem izgatottam, inkább olyan legyünk már túl rajta flegmasággal vártam, amíg a női, majd a férfi korcsoportok hawaii résztvevőit hirdették. Aztán jött az M30-34-es korcsoport. A nyertes egyből nem kérte a kvótát, aminek egy másik ott ülő versenyző őrjöngve adott hangot. Na ő az 5. gondoltam, de még mindig közömbösen ücsörögtem, pláne, hogy alig hallottam mit mond a műsorvezető. Aztán kiment egy ember, két ember, 3 ember a korcsoportomból, és bemondták, hogy az utolsó kvóta pedig … Az ütötte meg a fülemet, hogy representing Hungary. Erre felkaptam a fejem, és utána mondták a nevemet. Egyből pattantam fel, és indultam ki. A műsorvezető csak annyit kérdezett, hogy: Is it a yes? Én meg ordítottam, hogy IGEN, THIS IS A YES!!!

Beszámoló vége 

Na persze, most megijedtetek, hogy vége (hahaha), de még nem teljesen. Itt nyert tehát értelmet a beszámoló címében megjelenő klasszikus MF rövidítés. Ugyanis lehetsz te a legjobban felkészült, lehet a legjobb felszerelésed, de ha nincs veled Miss Mázli, akkor nem ér az egész egy kutyagumit se. Viszont hétfőn már velem volt a kvótaosztáson, így mégiscsak utazhatok a Nagy Szigetre, és megpróbálhatom megjavítani a 2014-es időmet. Mi más lenne ugyanis a célom? Ezek után mernem kell nagyot álmodni, mert remélhetőleg erre a szezonra nézve a verseny közbeni pechjeim számát kipipálhattam. Sokat agyaltam rajta az elmúlt napokban, és arra jutottam, hogy valaki (szerintem Miss Mázli) mégiscsak végig kísérte a felkészülésemet, és úgy döntött, amit elvesztett vasárnap a pályán, azt visszakapja hétfőn a kvótaosztáson (mert nem teljesen kutyaütő). Ezek után pedig nem tehetem meg, hogy nem adok bele apait-anyait az október 13-ig következő időszakban.

Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy ez a „kis” kalandom létrejöhessen, és bármilyen formában támogatott az elmúlt időszakban. Nagyon jó volt magyar bíztatást hallani a verseny közben, és tudni, hogy mindenhol ott vagyunk. A következő megmérettetés Dunaújvárosban egy középtáv, majd az ikonikus nagyatádi hosszútáv. Mindenkinek jó egészséget, találkozzunk valamelyiken!36277488_2139281969420167_2166833721208995840_n

IM 70.3 Világbajnokság Dél-Afrika – kire érdemes figyelni

2018. augusztus 31. 15:02 - Flander Marci
IM 70.3 Világbajnokság Dél-Afrika – kire érdemes figyelni

Három magyar indulónak is szurkolhatunk


Nagyatád 2018 - Zsinórban ötödször a dobogón

2018. augusztus 6. 15:57 - Flander Marci
Nagyatád 2018 - Zsinórban ötödször a dobogón

Flander Marci élménybeszámolója a 28. eXtremeMan versenyről


575 Keszthely Triathlon számokban

2018. július 31. 16:13 - 575 Team
575 Keszthely Triathlon számokban

Infografika 575 módra, vagyis ki, mikor, miben versenyez.


575 Keszthely Triathlon Rövidtáv - Eredmények

2018. június 10. 12:46 - Kovács Erika
575 Keszthely Triathlon Rövidtáv - Eredmények

Vasárnapi eredmények


575 Keszthely Triathlon Középtáv - Eredmények

2018. június 10. 10:12 - Kovács Erika
575 Keszthely Triathlon Középtáv - Eredmények

Szombati eredménylista


Az utolsó két nap!

2018. június 7. 12:23 - Borza Gyula
Az utolsó két nap!

Verseny előtti csekklista


Depózz okosan!

2018. június 5. 20:02 - Kuttor Csaba
Depózz okosan!

Depó


A címvédő visszatért! - Andreas Raelert

2018. május 25. 10:29 - Straub Ágoston
A címvédő visszatért! - Andreas Raelert

2017-ben már megnyerte Magyarország legnagyobb triathlon versenyét! Két hét múlva újra rajthoz áll nálunk! tovább

7 nyíltvízi úszáshoz kapcsolódó mítosz, és cáfolatuk

2018. április 12. 09:44 - Flander Marci
7 nyíltvízi úszáshoz kapcsolódó mítosz, és cáfolatuk

Hasznos, ha ezeket is tudod


Mi a legmegfelelőbb pedálfordulatszám a hosszabb távokhoz?

2018. március 26. 13:53 - Flander Marci
Mi a legmegfelelőbb pedálfordulatszám a hosszabb távokhoz?

Olvasd el! Ez a cikk is hasznos lesz neked.


Ne gondolkozz rajta! JÁTSSZ VELÜNK! Közel 350 ezer forint értékű nyeremény vár rád

Klikkelj a részletekért!