Keszthely-triathlon-hu

Az utolsó két nap!

2018. június 7. 12:23 - Borza Gyula
Az utolsó két nap!

Elérkezett a várva várt verseny.

Már csak napok vannak hátra, és fejben már azon gondolkodsz, mit hogyan fogsz tenni, milyen lesz a szállás, a gyerekek, a kerékpárod és a kutya hogyan fog elférni az autóban. A család, barátnőd, vagy a pasid számára ez csak egy fura „nyaralós hétvége”, te viszont tudod, ez az a hétvége, amire barátságtalan, hideg estéken és szinte felfoghatatlan korai reggeleken át vezetett az út. A „zsákot már megpakoltad”, már csak le kell zárni, hogy aztán csak át kelljen futnod a célkapun. Ezt a néhány, jónéhány, sok hónapot húzhatja keresztbe, ha kimarad valami a versenypakkból.

Hogy semmi ne maradjon ki, összegyűjtöttem nektek mik azok, amire szükségetek lehet.

„Ahogy az edzőm, mondta…” Gyerekkorom klasszikus témája volt, a bringatakarítás versenyek előtt. Ma már tudom, ha addig nem, akkor biztosan kiderül, mi az ami lóg vagy törött, mi az, amit után kell állítani a következő napokban. Ahhoz viszont, hogy új dolgokat, frissítést, új kereket, új beállítást próbálj ki, nem a verseny a legjobb hely.

„Mentális felkészülés”

Legalább annyira fontos része a versenynek, mint az eddigiek. vegyük szépen sorra:

Időjárás: Ezen változtatni nem tudsz, fogadd el és készülj fel a lehetséges körülményekre. Kövesd az előrejelzést és a vízhőfokot!

Pálya: Nem késő még átfutni a pályarajzokat és a szintrajzot, és nem árt még egyszer átfutni a bolyozás szabályait sem. Így a nagy nap minden ismerős részlet csak könnyebbé teszi a versenyzést.

Kütyük: Ahogy mindenféle észlelés gyengül, úgy a gondolkodásunk is tompább lesz a versenyen, ezért érdemes elpróbálni, mikor melyik gombot kell megnyomni, hogy minden flottul működjön.

„Hogyan fogok versenyezni?”: Gondold végig, mikor mit fogsz csinálni, mikor mivel frissítesz, gondolatban menj végig a pályán, és végül képzeld el, hogy befutsz!

Akkor most jöjjön a lista:

_sta2917-2

Verseny előttre / utánra:

  1. Személyi iratok, mert mindig jól jöhet…
  2. Technikai eszközök: SPORTÓRA, PULZUSPÁNT, KERÉKPÁROS ÓRA és azok  TÖLTŐI, esetleg kamerák és a pótakkuk.
  3. Szigetelőszalag, vagy egyéb mindenre jó szalag (duck tape, stb.)
  4. Olló (lehetőleg tompavégű), zsebkés
  5. WC-papír, mert szintén bármikor jól jöhetJ
  6. Vazelin/síkosító krém, hintőpor
  7. NAPTEJ!!!!! (lehetőleg vízálló), vagy egyéb napvédő eszköz
  8. Igény szerint kompressziós ruházat
  9. Ruha, amiben melegítesz

10. Ruha, a célba érés utánra

+1 Advil

Az úszáshoz:

  1. Úszódressz, versenymez, amiben versenyzel
  2. Úszószemüveg (2 db), ha van egy foncsoros és egy sima, az csak jól jöhet minden időre, és ha van, akkor  páramentesítő.
  3. Neoprén, vagy úszóruha és a neoprénhez kesztyű, vagy műanyag zacskó
  4. Rajtszámos úszósapka
  5. Kis törölköző
  6. Síkosító krém a kényes helyekre.
  7. Plusz lábbeli a rajtterületig

A bringához:

  1. Kerékpáros fejvédő (ne felejtsd le a rajtszámot róla)
  2. Bringáscipő (esetleg plusz befőttes gumi)
  3. Rajtszám/rajtszámtartó
  4. Napszemüveg/szemüveg
  5. Zokni(k) ha használsz
  6. Karmelegítő
  7. Kulacs(ok)
  8. Defektszerelő, gumibelső, leszedő, ha használsz
  9. Univerzális kéziszerszám

10. CO2/kispumpa

11. Szeletek, gélek, ha saját frissítést használsz

Akcio30ktri

12. Géltartó doboz a felsőcsőre

13. Extra törölköző a lábadnak

+1. Telefon (A versenyszabályzat korlátozza a használatát!)

A futáshoz:

  1. Futócipő (ha van egy plusz tartalék, az nem baj)
  2. Sapka, vagy shield
  3. Napszemüveg

   +1. Kulacs, vízhordó öv

Ezek után egyetlen dolog van hátra

HAJRÁÁÁÁÁÁ!  Szombaton és vasárnap találkozunk!Tz_20170610_0018

Nagyatád 2018 - Zsinórban ötödször a dobogón

2018. augusztus 6. 15:57 - Flander Marci
Nagyatád 2018 - Zsinórban ötödször a dobogón

Flander Marci élménybeszámolója a 28. eXtremeMan versenyről


575 Keszthely Triathlon számokban

2018. július 31. 16:13 - 575 Team
575 Keszthely Triathlon számokban

Infografika 575 módra, vagyis ki, mikor, miben versenyez.


IRONMAN NICE

2018. június 30. 07:27 - Flander Marci
IRONMAN NICE

Miért éppen Nizza? Hát, mert Alaszkában túl hideg van nekem ironman-t csinálni.


575 Keszthely Triathlon Rövidtáv - Eredmények

2018. június 10. 12:46 - Kovács Erika
575 Keszthely Triathlon Rövidtáv - Eredmények

Vasárnapi eredmények


575 Keszthely Triathlon Középtáv - Eredmények

2018. június 10. 10:12 - Kovács Erika
575 Keszthely Triathlon Középtáv - Eredmények

Szombati eredménylista


Depózz okosan!

2018. június 5. 20:02 - Kuttor Csaba
Depózz okosan!

Depó


Rajtcsomag termékek, árak, keretösszeg!

2018. június 4. 15:33 - Straub Ágoston
Rajtcsomag termékek, árak, keretösszeg!

Rajtcsomag ajándékok


A címvédő visszatért! - Andreas Raelert

2018. május 25. 10:29 - Straub Ágoston
A címvédő visszatért! - Andreas Raelert

2017-ben már megnyerte Magyarország legnagyobb triathlon versenyét! Két hét múlva újra rajthoz áll nálunk! tovább

7 nyíltvízi úszáshoz kapcsolódó mítosz, és cáfolatuk

2018. április 12. 09:44 - Flander Marci
7 nyíltvízi úszáshoz kapcsolódó mítosz, és cáfolatuk

Hasznos, ha ezeket is tudod


Mi a legmegfelelőbb pedálfordulatszám a hosszabb távokhoz?

2018. március 26. 13:53 - Flander Marci
Mi a legmegfelelőbb pedálfordulatszám a hosszabb távokhoz?

Olvasd el! Ez a cikk is hasznos lesz neked.


Ne gondolkozz rajta! JÁTSSZ VELÜNK! Közel 350 ezer forint értékű nyeremény vár rád

Klikkelj a részletekért!